Sokáig gondolkoztam, hogy leírjam-e ezt. De úgy döntöttem, hogy naplót lusta vagyok írni, ezért inkább ide írom. Előre szólok, hogy szerintem elég hosszú lesz.

...: de igen
...: mert vannak jó dolgaid
...: csak vak vagy
...: és nem látod őket
...: és hiába mondom
...: hogy mik a talentumaid
...: nem hiszed el
...: nem hiszel nekem
...: pedig már hányszor mondtam
...: hanyadik helyen ültél amikor az and isorba rakta az emebereket??
...: 2.
...: nemvéletlen
...: mindenki látja a jó dolgaidat
...: csak te nem látod magadban
én: most erre mit mondjak..
...: nem kell semmit
...: tegnap nézted a gérsz klinikát?
én: persze
én: tökjó volt
...: láttad az alacsony csávót?
én: igen
...: egész életében ezzel volt elfoglalva
...: hogy mien kicsi
...: meg mien szar
...: és nem volt boldog
...: és utána meg mondta neki a srác te hülye
...: csak neked van bajod ezzel
...: csak te fújod fel
...: simán lehetnél boldog
...: nem az miatt nincs barátnője mert tök kicsi
én: nekem viszont ezért nincs barátom
...: ő is leragadt ennél, hogy ő kicsi
...: és semmire sem jó
...: és prbóált mindent hogy nagyobb legyen
...: de csak kisebb lett
...: egy centivel
...: miután rájött hogy nem ez a fontos..és ELFOGADTA magát BOLDOG lehetett
én: oké
...: ...
én: jó értem
én: igazad van
...: így soha nem leszel boldog timi..
én: tudom
...: ha örökké csak ezt fogod nézni, hgy te mien szar vagy..mindig csak szarabbnak fogod magadat érezni..azaz kisebbnek.. és soha nem lesz jó
...: tudom hogy kúrva nehéz
...: elhiszem
...: és tudom
...: és meg is értelek
...: én megértem, hogy ez miatt kivagy borulva
...: én is kilennék a helyedben
...: de túl kell lépni.
én: majd igyekszem
...: igyekezz jobban..

az egész úgy kezdődött, hogy nem tudok, nem merek a családomnak bizonyságot tenni, és hát igen.. rossz ezt nagyon bevallani, de szégyelem néha hogy vallásos vagyok, mert úú majd biztos kiközösítenek, vagy hülyének néznek, vagy cikiznek stb. És aztán erre jött rá az, hogy ha Isten szeret, és a javamat akarja, akkor mért teremtett meg engem ilyen félősnek, gátlásosnak, bátortalannak, olyannak akit nem áldott meg a "beszéd" képességével. Látja az Úr, hogy ez nekem mennyi gondot okoz... látja, hogy semmire sem megyek és nem segít. Imádkoztam már azért, hogy változzak, nem történt semmi, aztán imádkoztam azért, hogy segítsen elfogadni magam, azt sem sikerült. Akkor mégis mit tegyek?? A másik meg, hogy miért kéne magamat értékesnek gondolnom, vagy látnom, meg mért ne gondoljam magam szarnak, hogyha már nincs velem R. Elmondjam mennyi mindent rontottam el? Reggelig írhatnám... és nem tudok megbocsátani magamnak. Nem mutattam ki neki, hogy mennyire szeretem. Pedig nagyon. És mért nem mutattam ki? Mert nem mertem... mert féltem, mert gátlásos voltam (vagyok). És akkor ezt szeressem magamban?? Nem mertem hozzá odamenni és megölelni ha mások is ott voltak. Most meg sír a szám, hogy mennyire hiányzik. Igen rohadtul hiányzik, igen még mindig sokat sírok, igen még mindig szeretem,  igen újra összejönnék vele, igen mindig megdobban a szívem ha meglátom, vagy ha hallok róla valamit, igen... nem fogom elfelejteni. Igen imádkozok érte, hogy hitre jusson, igen fontos nekem nagyon! De mért van az, hogy azoknak akik fontosak, pont azokkal nem tudom ezt éreztetni...?:S Se R-val, se Sz-vel... Úgy gondolom, hogy ezért jogosan érzem magamat szarnak... vagy értéktelennek.

De én úgy érzem, hogy ez változni fog, mármint én.. nem rögtön... nem 2 hónap alatt.. lehet hogy évek kellenek ehez.. lehet hogy nagyon sokat kell várnom, és tényleg nagyon türelmesnek kell lennem... szeretném ha változnának a dolgok. És még valami... igen igen R-val kapcsolatban.. bocsi ha már unalmas.. de nekem fontos. Csak arról van szó, hogy az elején is, és most is hogy szakítottunk nagyon sok olyan dolgot kaptam igén meg más dolgokon keresztül, hogy mi egymáshoz tartozunk. Lehet hogy ez furán hangzik egy lassan 20 éves lánytól, de én előre gondolkozok már... Sokat agyaltam azon, hogy csak azért értek minden igén meg ilyeneken bíztatást mert nem tudom elengedni, mert... mert végülis igaz ez, nem tudom elengedni. De nem is akarom, és tényleg van belül egy olyan érzésem, hogy nem is kell... De nem tudom, aztán megnyugszom ebben, hogy jól gondolom, és igen Isten is ezt akarja, de aztán jönnek megin a kétségek.. és már szégyelem néha mondani Istennek, hogy de biztos?? nem tévedek? tényleg lesz még köztünk valami? és akkor midnig jön egy ige vagy egy bármi, ami bíztatást nyújt, hogy ne féljek. Ezért igyekszem nem félni, és bízni, de nagyon nagyon nehéz.

Segíts Istenem. Segíts. Ez fontos!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.